FILM_SOCIOLOGY-07

Film és Szociológia

A Film & Szociológia egy cseh társaság 1991-ben alakult meg azzal a céllal, hogy építse, növelje a cseh dokumentumfilmek értékét, valamint hogy közelebb hozza egymáshoz és szorosabb köteléket teremtsen a filmkészítők és a társadalom között; kiemelje és megidézze ezen tragikus időszak eseményeit úgy, hogy szemtanúkként éljük át a körülöttünk zajló eseményeket. Az eredmények magas elvárásokat támasztottak és a cseh közönség láthatta nem csak televízió képernyőn, de a filmszínházakban is azokat az alkotásokat, amelyeket a Film és Szociológia készített. A Társaság munkájának köszönhetően a Cseh Televízió több mint százhetven dokumentumfilmet mutatott be és öt filmet vetítettek le a mozik.

A Film és Szociológia  foglalkozik szemináriumok, viták és kreatív workshopok szervezésével is. 2002 és 2005 között a társaság és a Médiatudományi Centrum (CEMES) közösen vállalta nyilvános vitaestek lebonyolítását A tömegmédia és annak helye a cseh társadalomban téma kapcsán, amely a Hétköznapi Média Kísértetek (Everyday Media Spooks) címet viselte. A vitaesteket a Cseh Kulturális Minisztérium támogatásával hozták létre.

A Film és Szociológia teljesen egyedülálló társaság az országban és talán világszinten is. Programjában olyan dokumentumfilmek gyártására törekszik, amelyek a főként (de nem kizárólag) Kelet-Európában az ezredfordulón lezajló társadalmi átalakulásokat ragadják meg valós emberi sorsokon keresztül. A társaság munkájának köszönhetően létrejött egy különleges „könyvtár”, amely Közép-Európa kulturális emlékeit hivatott összegyűjteni. Ez az egységes, ugyanakkor gazdag tematikájú filmgyűjtemény módszeresen kapcsolódik – bizonyos esetekben – ugyanahhoz a főhőshöz vagy annak bukásához, illetve gyakran visszanyúl ismétlődő és hasonló jellegű problémákhoz. Ebből a szempontból tekintve a filmek eszmei értéke folyamatosan nő, az idő előrehaladtával egyre többet érnek.

Film & Sociology honlapja.