PAREVO 2.0 – 25 évvel a demokratikus átmenet után

A demokratikus átmenetet és az azóta eltelt 25 évet mutatjuk be történelmi és filmes eszközökkel, tematikus filmfesztiválok és előadás sorozatok formájában a közép-kelet európai régióban. A PAREVO 2.0 projekt legfontosabb célja, hogy a Visegrádi országokban elősegítse annak a társadalmi gondolkodásnak a fejlődését ami a történelmi tények értelmezését eltávolítja az aktuális politikai erőtértől és ezzel elősegíti a demokratikus európai társadalmi és történelmi tudat megerősítését.

2012-13-ban a 89-es rendszerváltozás előzményeivel foglalkoztunk és ezzel a tematikával gondosan előkészítettük a PAREVO 2.0 projektet, ami az elmúlt 25 évben lezajlott demokratikus társadalmi folyamatok kontextusában vizsgálja meg a rendszerváltozást. A PAREVO 2.0 dokumentumfilm fesztivál először a rendszerváltozást és a változást közvetlenül felvezető folyamatokkal foglalkozik. Ez „A rendszerváltás” blokk. Itt kibővítjük az országok sorát Romániával ahol forradalommal ment végbe a visegrádi országokban az átmenet. „A demokrácia tanulói” blokkban a rendszerváltozást követő első szabad választásokkal foglalkozunk. A demokráciát tanuló társadalmak összehasonlítása itt a cél. A következő témakör a „Nyertesek és vesztesek” címet viseli, a rendszerváltozás után önmagát nyertesnek illetve vesztesnek érző társadalmi rétegeket mutatjuk be itt. Az utolsó általunk tárgyalni szándékozott témakör a „Politika és morál” címet viseli és azzal a kérdéskörrel foglalkozik, hogy lehet etikusan politizálni huszonöt évvel a változások után. Illetve, hogy a rendszerváltást kikényszerítő ellenzékiek miért vállaltak, vagy miért nem vállaltak politikai szerepet a rendszerváltozás utáni politikai életben. Ezt a dokumentumfilm fesztivál sorozatot Budapesten, Gdańskban, Prágában és Pozsonyban kívánjuk megrendezni 2014-2015 folyamán.

A PAREVO 2.0 projektet a Nemzetközi Visegrádi Alap Strategic Grant támogatásával valósítjuk meg!