Parevo_2.0_FB_alkatreszek-03_B_fejlec

PAREVO 2.0 – 25 évvel a demokratikus átmenet után

Parevo_2.0_FB_alkatreszek-03_A_profilA PAREVO 2.0 keretében a kelet-közép-európai demokratikus átmenetet, a gazdasági rendszerváltást és az azóta eltelt 25 évet mutatjuk be történelmi és filmes eszközökkel. A projekt legfontosabb célja, hogy a Visegrádi országokban elősegítse annak a társadalmi gondolkodásnak a fejlődését, amely a történelmi tények értelmezését eltávolítja az aktuális politikai erőtértől, s ezzel elősegíti a demokratikus európai társadalmi és történelmi tudat  megerősítését. Ugyanakkor tükröt tartunk a rendszerváltás elé: drámai dokumentumfilmek sora mutatja be a gazdasági átalakulás visszásságait. Minden közép-európai országból példát sorát hozhatjuk, hogy miképpen építették le a korábban, ha nem is jól működő, de mindenképpen közösségformáló gyárakat, üzemeket és szövetkezeteket.

A PAREVO 2.0 tehát az 1989-es rendszerváltásnak mindkét arcát szeretné bemutatni: a demokrácia és a lehetőségek megteremtése mellett a vesztes társadalmi csoportok mindennapjaira is koncentrál.

A PAREVO 2.0 programja is tematikusan szerveződik.

Először a rendszerváltozás legfőbb eseményeit mutatjuk be. Mind a négy visegrádi országból 1-1 film betekintést nyújt a politika kulisszái mögé, hogy miként zajlottak le a politikai rendszerváltások e térségben. E filmek erősen dokumentarista jellegűek, sok eredeti – ma már elfeledett – felvétellel.

Másodszor nagy hangsúlyt fektetünk az olyan filmekre, amelyek az 1989-es generáció történetét tárják elénk. E filmek hőseinek életén keresztül különböző szempontból tárul elénk az elmúlt 25 év története. Felmerül a kérdés, hogy beteljesültek-e a rendszerváltás eszméi és céljai?

Harmadszor, olyan filmeket kerestünk és találtunk, amelyek a politika és a morál kérdését is körbejárják. Lehet-e a rendszerváltás utáni években erkölcsi alapon, elvek szerint politizálni vagy sem? Ide tartoznak azok a filmek is, amelyek a tömegmédia manipulációival is foglalkoznak.

Végül, de nem utolsó sorban olyan filmeket is láthatunk, amelyeket a rendszerváltás egyértelműen veszteseinek sorsát mutatják be, azon rétegekét, akiket a politika magukra hagyott, akiknek szinte semmilyen reményük nincs sorsuk jobbra fordításában. A kérdés azonban itt sem eldöntött: lehetséges-e mégis kiutat találni ebből a helyzetből, illetve mire képes az emberi akarat?

Ezt a dokumentumfilm fesztivál sorozatot Budapesten, Gdańskban, Prágában és Pozsonyban kívánjuk megrendezni 2014-2015 folyamán. A PAREVO 2.0 kiemelt partnerei: Film&Szociológia (Prága), Filmtopia (Pozsony) és a Európai Szolidaritás Központ (Gdańsk).

A PAREVO 2.0 projektet a Nemzetközi Visegrádi Alap Strategic Grant támogatásával valósítjuk meg!